Iskolaudvar

Néhány gondolat a személyközpontú iskolánkról


Carl R. Rogers egyike a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Forradalmi újításai közül legismertebb a kliensközpontú pszichoterápia és az élet minden területén - a nevelésben, a kommunikációban, a házastársi, vagy éppen a nemzetközi konfliktusok megoldásában alkalmazható személyközpontú megközelítés.

Rogers szerint minden ember rendelkezik azzal a belső erőforrással, amely lehetővé teszi számára, hogy boldog és hasznos életet éljen. Ha megfelelő attitűddel fordulunk embertársaink felé, ezzel elősegíthetjük, hogy felszabaduljanak ezek az erőforrások, bölcsebbek, egészségesebbek legyenek, és döntéseik konstruktívak. Minden emberben megvan az a képesség, törekvés, hogy értékelje saját helyzetét, hogy megváltoztassa magatartását, alkalmazkodjon a körülményekhez, és kifejlessze magában mindazon potenciális képességeket, amelyek lehetővé teszik, hogy maga irányíthassa életét és felnőtt módon, autonóm döntéseket hozzon.

A mi iskolánk - szándékaink és elképzeléseink szerint - személyközpontú iskola. Szeretik a gyerekek.

Mássága, különlegessége abban áll, hogy a gyermeket mint személyt tekintjük, annak minden vonatkozásával. íg más iskolákban csaknem kizárólag a tanuló intellektuális képességei és/vagy teljesítménye van szem előtt, addig itt személyiségének csaknem minden területe számíthat figyelmünkre. Természetesen a személy érzelmei - legyenek azok kellemesek, vagy fájdalmasak - számunkra ugyanolyan fontosak, mint az értelmi képességei és tanulmányi eredménye. Azért fontosak, mert befolyásolják a hangulatot, lekötik az energiát és foglalkoztatják "gazdájukat".

Gyakorlatilag megfordítjuk (talpára állítjuk) a megszokott képletet és azt mondjuk: teremtsük meg a feltételeket a tanuláshoz, hárítsuk el az akadályokat a megzavart tanulás elől, és akkor meglátjuk, hogy mire megyünk. (Felmérések szerint az osztályban átlag 2,6 percenként merül fel olyan tényező, amely akadályozza a tanítást és a tanulást. /Rainer WINKEL: Pedagógiai pszichiátria/) Azt feltételezve, esetenként saját tapasztalatból tudva is, ha nincsenek meg a feltételek a tanuláshoz, akkor nincs tanulás. Akkor sem biztos, hogy van, de ha a feltételek adottak, nagy a valószínűsége, hogy bekövetkezik a tanulás.

A megfelelő környezet megteremtéséhez szükségesek kiemelkedő képességű és különlegesen képzett tanárok és idő.
Ami adott: a gyereket közlési vágya és a vonzódás a megfelelő légkört biztosító pedagógus felé. Az iskola pedagógusainak többsége elvégezte az Amerikai Pszichológia Társaság által elfogadott és minősített kurzust a személyközpontú megközelítés elméletének és alkalmazásának tárgyában. (Erről a következő tanúsítványokat kapták)

A kurzuson tanultak sokéves gyakorlása és a mellé megszerzett tapasztalat képessé teszi őket arra, hogy meghallgassák a tanulókat és meghallják azt, amit mondnak. Ez a készség jelenti, hogy a tanár facilitátorként van jelen az osztályban.

Az iskola célja, hogy a gyerekek személyisége egységes lehessen, tiszta és világos kapcsolatokkal, olyan attitűdökkel, amelyek jó irányadók a konfliktusok kezelésében, elfogadásában, amelyek mindig az egyensúlyhelyzet megtartására törekednek.

A gyermek pszichés fejlődésében meghatározott szakaszok vannak, ezeknek életkori törvényszerűségei eltérőek. Működésünknek, "nevelésünknek" ezekhez a törvényszerűségekhez maximálisan alkalmazkodnia kell. Mindig a gyermek életkorából, egyéni pszichés sajátosságaiból adódó szükségleteit kell kielégítenünk. Ezen szükségleteket nem szabad megelőznünk, törekszünk arra, hogy megvárjuk a beérés idejét.


A tanár megváltozott szerepe

Rogers szerint (szerintünk) a tanár nem mindentudó, ő egy a források közül, aki hiteles személyiségével, elfogadásával - önmagát is képviselve - olyan megértő, szeretetteljes légkört teremt, amelyben a tanulók kibontakoztathatják a bennük rejlő képességeket. "A hitelesség azt jelenti, hogy az általa átélt érzéseket tudatossá teszi, és ha a helyzet erre megfelelő, akkor közölni is tudja őket." (C. Rogers)
A tanárban rejlő legfőbb segítőerő a bizalom, amely megadja a gyerekeknek az önkifejezés, saját érdekei képviseletének a lehetőségét. "Katalizátorok ők, akik szabadságot, életet és lehetőséget adnak a diáknak a tanulásra." Elismerve, hogy minden és mindenki lehet a tanulás forrása.
Tehát:

  1. A facilitátor tanár megosztja a többiekkel - a tanulókkal és esetleg a szülőkkel - a tanulási folyamat felelősségét.
  2. A tanár gondoskodik a tanulási forrásokról.
  3. A tanuló kidolgozza saját tanulási programját, egyedül vagy a többiekkel együttműködve.
  4. A tanulási légkör könnyed, gördülékeny. Az életszerűség, a törődés, a megértő hallgatás légköre természetes. Ezt a légkört a vezetőként elfogadott személy kezdeményezi.
  5. A középpontban elsősorban a folytatandó tanulási folyamat elősegítése áll. A tanulás tartalma bár fontos, a második helyre kerül.
  6. A tanuló céljainak eléréséhez szükséges az önfegyelem, amelyet a tanuló saját kötelezettségeként felismer és elfogad. A külső fegyelem helyére az önfegyelem lép.
  7. A tanulás mértékének, fontosságának értékelését elsősorban maga a tanuló végzi. Bár önértékelését gazdagítja, befolyásolja a csoport többi tagjának vagy a tanárának a törődő visszajelzése.
  8. Ebben a fejlődést elősegítő légkörben a tanulás alaposabb, gyorsabban halad és jobban áthatja a tanuló életét és viselkedését, mint a hagyományos iskolában elsajátított tudás.